Leírás
Ágoston óta tudni: legkétesebb ismerősünk az idő. Legkétesebb akkor egy ismerős (grammatikai állítás), ha nonszensz már a kérdés is, láttuk-e valaha. Az idő nem látnivaló. Nem időzik sem másban, sem máskor; azt sem tudni, van-e belőle másik. Nemlétezőnk sem képes lenni, amíg vagyunk. Nincs ismérve, így ráismerni sem lehet; ezért az sem tudható, hogy félreismerjük-e. Látatlanban mégis rémlik, hogy az idő nem semmilyen: valahogyan történik. „Nézd így a dolgokat!” Wittgenstein szerint ez minden filozófus gesztusa. (…) Vajon minek nézne ki az idő? Miféle látványban időzne el?
